Svájci Alpok 1812


Félek… Istenem, segíts… Meg kell, hogy nyugodjak. Csak ne remegne a kezem, hogy fogok így írni? Pedig írnom kell, muszáj…

Rettenetesen félek. Ezeket a sorokat azért írom, hogy ha megtörténne a legrosszabb, és valóban mind itt vesznénk, legyen valami nyoma annak a borzalomnak, ami velünk történt. Néhány nappal ezelőtt én és a társalkodónőm útban voltunk Bécs felé, ahol a vőlegényem várt bennünket. Csupán pihenni álltunk meg egy éjszakára ebben a fogadóban, ahogy már utunk során nem először, és azt hittük, nem is utoljára. Aznap este tizenketten voltunk, a fogadós, a felesége, a cselédjük, és néhány vendég. Ebből egyik én, másik pedig Lisbeth a komornám, valamint Franz a kocsisunk. Úgy terveztük, hogy másnap reggel tovább indulunk, ahogy eddig is tettük a megállóknál, de a reggelinél az a hír fogadott bennünket, hogy az utak járhatatlanná váltak. Franzot elküldtük, hogy nézze meg, mennyire rossz a helyzet, és egy órával később kiderült, hogy valóban itt ragadtunk.
Aznap reggel találtunk rá az els
ő
 áldozatra. Először azt gondoltuk, hogy valamiféle állat végzett vele.  
Istenem… És persze itt volt Reimund… Ha tudtam volna… Óh, egek, semmit nem kívántam jobban, mint őt elkerülni. De amíg Franzra vártunk Ő lépett ki az egyik szobából… Azt hittem, belehalok, hogy újra láttam! Istenem… Miért hoztad őt elém?! Mit meg nem tettem volna azért, hogy a sors ilyen helyzetet teremtsen, és ilyen kegyesen segítse titkos találkánkat… egykor… most viszont bárkit szívesebben viseltem volna a közelemben, mint őt! Hogy gyűlölhet… rám se nézett, szándékosan kerülte a pillantásom, és amikor mégis elkaptam a tekintetét, csak égő gyűlöletet láttam benne… Bárcsak ne láttam volna ezt a pillantást! Mennyire megbánthattam… mennyire gyűlölhet! És ő mennyire megbántott… és mégis… amikor megláttam, reszketni kezdtem, és nem értettem, miért nem érzem azt… azt, amit kellene.. miért nem gyűlölöm úgy, ahogy megtehetném… Ő megnősült… engem pedig máshoz adnak feleségül. És mindennél jobban fájt újra látnom őt.
Jaj, folytatnom kell az írást… folytatnom, mielőtt lemegy a nap. Már alig van fél órám… Hol tartottam? Valami állat…
A tetemet az istállók mellett találták meg, én nem láttam, csupán a vért a havon. De ez is éppen elég volt, hogy félelem költözzön belém, és többé nem szívesen léptem ki a fogadóból még kísérettel sem. a következőéjjelen ketten haltak meg. Nem ismertem őket, vendégek voltak, akik itt ragadtak, akár jómagam. Másnap reggel találtak rájuk, idebent. Ekkor vált világossá, hogy nem állat támadása végzett velük. Egyikünk lehetett. De vajon ki? Ki képes ilyen tettre? Ezeket a holtakat már én is láttam, és az iszony, mely akkor szívembe költözött, még most is megbénítja a kezem…
Istenem, ez mi volt?! Odakintről jött! Üvöltés… Biztosan a vérfarkas! Kérlek, Istenem, segíts rajtam, nem akarok meghalni! Óh, foltos lett a papír… Lassan napnyugta, és a sötéttel megint eljön a gyilkos… Egek…
- Anna kisasszony… hoztam egy gyertyát, ha még sokáig írna… de jobb lenne, ha sietne, a férfiak azt mondják, el kell rejtőznünk az éjjelre.
Milyen kedves lány. Nem lehet idősebb nálam. Gondolom a fogadósék jól bánhattak vele, de most látszik rajta, hogy ő is retteg. Ahogy mindannyian.
- Sietni fogok, Hanne, pár perc, és befejezem. Ígérem…
- Ahogy gondolja, kisasszony…
Szegény lány… bárcsak megkönnyíthetném a helyzetét… Olyan szívesen barátkoznék vele, csakhát… De most be kell fejezzem, amit elkezdtem. Különben hiába minden.
Az ezután eltelt két napban újabb áldozatok voltak. Először a fogadósné, aztán Franz. Ma reggelre pedig egy újabb vendég. Már nem tudjuk mit higgyünk, de egyre biztosabban érezzük, hogy a veszély, ami ránk les, egyben végzetünk is lesz.
Nem maradt sok időm. A többiek már készülődnek. Mindannyian összeszedték a legszükségesebb holmijukat.  A gazda felfedett egy titkos ajtót, ami a fogadó alatti barlanghoz vezet. Víz lesz odalent, és viszünk magunkkal ételt. Nem hagyhatunk üzenetet, nehogy a gyilkos is ránk találjon, de néhány nap múlva egyikünk majd feljön körülnézni. Ha elolvad a hó, és járhatóvá válnak a hágók, megmenekültünk.
Rettenetesen félek. Nem vagyok biztos benne, hogy élve kijutunk innen. Minden reményünk a búvóhely…
- Anna, itt az idő!
Igen.. itt az idő… A tollat itthagyom, odalent úgysem veszem már hasznát. A papír… jobb, ha ide rejtem a ruhám mellrészébe. Reszket a kezem… Hol a kabátom? Fel kell készülnünk, nagyon hideg lehet odalent. Főként, hogy napokig nem mozdulhatunk. Nem tudom, mekkora hely lehet. És félek a sötétben… nem tudom, lehet-e ez még rosszabb…
- Megyek, Lisbeth…
Magamhoz veszek egy csomagot. Itt most mindenkinek segítenie kell. Hárman maradtunk nők. A fogadós, Reimund, és Lorenz. Meg fognak védeni minket… bár hinném… talán ha elégszer elmondom, megnyugszom… ideje menni…
Hátramegyünk? Ez lehet a raktár. És egy csapóajtó a padlóban a polcok mögött. vajon mire használhatták eredetileg? Ki tudja, de elég korhadtak a lépcsők.. és a levegő is áporodott… Ne! Beakadt a szoknyám… mi lehet ez? Istenem… az első pillanatban azt hittem…
- Várjon Anna, segítek.
Istenem, ez a férfi annyira kedves. Bárcsak valami bálon találkoztunk volna, nem ilyen helyen…
- Köszönöm, uram.
- Sajnos elszakadt. Ha megengedi kisasszony…
Reimund nem néz ide… szándékosan nem néz ide.
- Köszönöm…
Azért is elfogadom Lorenz segítségét.
Egyébként is…  nemsokára férjhez megyek, és akkor nem kell látnom soha többé!
Lorenz viszont kedves, és udvarias… Nem is tudom, mi lenne velünk, ha ő nem lenne itt. Azt hiszem, hogy a szörnyön kívül mástól is tartanom kellene…
Nem vagyok hozzászokva hogy férfiak megérintsenek. Még így se, hogy mindkettőnkön kesztyű van. Furcsa, szinte bizsergető, és a szívem is gyorsabban ver…. pedig csak lesegített a lépcsőn. És micsoda szemei vannak! Azt hiszem Lisbethnek tetszik. De mégiscsak engem segített le a lépcsőn… Valami német nemes, de elfelejtettem a nevét. Von Allsperber, vagy ilyesmi…
Istenem, micsoda szörnyű hely! Mocskos, és nyirkos… és sötét! Érzem a kesztyűn át is a fal hidegét, ahogy hozzáérek… Hogy fogunk itt napokat kibírni?? Meddig kell menni? Úgy látom van néhány leágazó járat.
Ideértünk? Ez a barlang?? De hát itt egymás hegyén-hátán leszünk! Óh, istenem… Hogy fogjuk a dolgunkat végezni? Hogy fogunk aludni? Jaj nekem, folynak a könnyeim… Még a végén azt hiszik majd, hogy valami elkényeztetett kis… vagyok…
- Nyugodjon meg kisasszony… próbáljon pihenni.
Igen, pihenni… majd Lisbeth-tel belebújunk néhány pokrócba…Csak éljük túl! Szent Szűz, segíts!
-A barlang szellőzése nem a legjobb, azt hiszem, jobb ha a fáklyák helyett csak gyertyát használunk.
- Egyetértek. És megkérném a hölgyeket, hogy csak nagyon indokolt esetben kószáljanak el, és akkor se egyedül…
Ó, egek! Mi lesz most velünk? Lisbeth elkészítette a helyünk. Jó, hogy legalább hozzá hozzábújhatok. Annyira félek. A takaró legalább melegít egy kicsit, de meddig lesz ez elég? Rettegek… a szívem is fázik.. mintha máris halott lennék! Jaj nekem, már nem tudom visszatartani a sírásom! Zokogok!


Elaludtam? Úristen, mennyire sötét van! Leégtek a gyertyák… Ezek szerint mindenki elaludt? Lisbeth… még szerencse, hogy érzem a lélegzését, ahogy rám borulva alszik… ő még biztosan él. És vajon Reimund?
Mi ez?! Valami halvány fény imbolyog… Úristen, csak nem a szörny?! Ránk fog találni… Istenem, mennyire fázom… pedig a homlokomról csorog a víz… Talán ha a fejemre húzom a pokrócot, nem vesz észre… vagy nem engem választ… az ilyen vadak megérzik az ember szagát… biztosan megérzik…
- Aííííí…
Óh… Óh istenem! miért sikoltottam?! Istenem!
- Segítség!
Futás.. a fény erősödik… lisbeth is felébredt, érzem, hogy átkarolt, érzem a kezét a számon… A fogadós, Dierk, azt hiszem… baltát ragadt… remélem, hogy eltalálja… Mindjárt ideér a fény!
Istenem!
Istenem… csak ők voltak… csak Reimund és Lorenz… Uram… majdnem összepisiltem magam a félelemtől…
- Azt hittem… Ó, istenem, bocsánat… Annyira megijedtem!
- Ehh, úri népek…
- Annyira sajnálom… csak azt hittem…
Na tessék, megint potyognak a könnyeim…
- Hanne! Hanneeee!
Mi történt? Úristen! Megölte! Megölte Hannet, amíg aludtunk! Istenem, mennyi vér! Úristen…
- Meg fogunk halni!!
- Anna…
- Hát nem érted, Lisbeth? Itt van! tudja, hogy hol  vagyunk…
Te jó ég, tudja, hogy hol vagyunk!! Akár köztünk is lehet! Honnan tudhatnánk, hogy nem? Akárki lehet! A fogadós… vagy Lorenz… Reimund… akár Lis is… ne… ne gyere közel… El kell menekülnöm innen! ha egyedül maradok, talán nem engem keres majd. talán a többieket kapja el…
- Anna! Anna, mit csinálsz?! Anna!
- Ne… hagyjatok! Nem akarok meghalni! Én nem akarok meghalni! Nem akarok széttépett húscafat lenni! Nem akarok…
Úristen, lehet, hogy legközelebb az én nyakamon fog a seb tátongani, és az én vérem festi majd a követ… El kell menekülnöm! Jaj.. a fal… érzem a falat a hátamnál… ki kell hátrálnom innen…
- Én nem akarok itt meghalni! Nem akarok a vérembe fagyni!
Most.. most futás! Futni, csak futni, vissza ne vigyenek! El kell menekülnöm, nem kaphatnak el! Ó, Szűz Mária, segíts! Hol vagyok?? Auu.. beütöttem a fejem… és sajog a lábam is… nem tudom, meddig tudok futni… Nem tudom… de muszáj futni… nem akarok itt maradni! Nem akarok meghalni! Nem akarok olyan rémisztő hullává válni! Anya… miért nem vagy itt velem?!
Nincs kijárat! ebből a barlangból nincs kijárat! vissza kell fordulnom! Vissza de…
-Lorenz! Én nem akarok… vissza…
Mi történik velem? Már nem is félek… Csak pár lépés… elértem a falat. Istenem, ezek a szemek…
- Én…  nem…
Beszélni se tudok… Idejön… nem félek tőle… Tőle nem… pedig tudom… biztosan érzem. Ő az…
- Semmi baj Anna. Semmi baj.
A hangja… olyan megnyugtató. Nem akarok tovább menekülni. Odaadom neki… Felemelem a kezem. Érzem, ahogy megfogja. Nem szorít… nem bánt. Felhúzza a ruhám ujját. tudom, hogy meg fog ölni, de most már nem félek… Ááá… megharapott. istenem… érzem, ahogy a vérem… szédülök. Meg fogok halni. Ne tedd ezt, kérlek… Még élnem kellene…Érzem, ahogy a vér zubog az ereimben, érzem, a hogy távozik… már alig látok… már nem tart meg a lábam, csak azért nem estem össze, mert ő a karjában tart… Segíts, istenem… bocsásd meg a vétkeim…
Meghaltam? De hát… még gondolkodom… nem érzek semmit. Nem tudok moccanni, még pislantani sem… de még látok. Érzem a jéghideg köveket a testem alatt… Látom a fáklya közelgő fényét… Lorenz? Őt nem látom sehol… szólnom kellene nekik! Szólnom kell, hogy vigyázzanak! Szellem vagyok? Vagy nem ölt még meg?! Nem tudok moccanni! Nem tudok… Az ujjamat se tudom megmozdítani…
-Annaaaa!
Reimund… Vigyáznod kell! Lorenz az! Vigyáznod kell, hallod?! Nem, nem hallod… nem tudok megszólalni.
- Halott, mint a többi.
- Fogja be a száját!
Érzem, ahogy felemel a földről. magához ölel. kérlek, kérlek, vedd észre, hogy élek! Kérlek, Reimund! Figyelned kell rám!
Lisbeth sír… hallom ahogy zokog. Reimund könnyeit is érzem az arcomon. Mozdulnom kell, legalább pislantani…kérlek, vegyétek észre, hogy élek…
- Anna, drága, Anna…
Reimund, kérlek… vedd észre! Nem érzed, hogy még ver a szívem? Nem érzed? Mindjárt vége… már nem sokáig.. érzem… mindjárt elveszítem a tudatom… Kérlek, Reimund… benneteket is megöl… tudom, láttam!
- Anna… nem lettél széttépett hús… gyöngy lettél… fehér, és tiszta, mint egy igazgyöngy…
Megcsókol…. hát ne érzi a lélegzetem?? Nem érzi…. Gyöngy… nem tett olyanná, mint a többit. Nem… Már nem tudok belétek kapaszkodni… Azt hiszem… vigyázzatok… ő az… ott… mögötted… Reimund…